A Matrackuckó Alvásszaküzletek-hálózat, a tavalyi évhez hasonlósan, az Aludj jól, Magyaroroszág! Program keretében idén is elindította országos kutatását, amelyben arra keresi a választ, hogy hogyan is alszik a magyar? A felmérés jelenleg fél időben tart, de igy is több mint 2500 fő alvási szokásaiba sikerült betekintést nyernünk, az ország minden szegletéből. Lássuk az eredményeket:

A Covid-járvány csak rontott a helyzeten…

A tavalyi évhez képest a vizsgálat egy új kérdéskörrel bővült, mégpedig azzal az aktualitással, hogy a COVID-járvány milyen hatással volt az emberek alvási szokásaira?

Az eredmények nem meglepőek. A magyarok 15%-a fáradtabbnak tartja magát a járvány begyűrűzése óta, de azt is elmondhatjuk, hogy minden 10. ember többször ébred fel esténként.

Sőt az alvásminőség mellett az általános alvási szokásokra is hatással volt a pandémia, ugyanis az emberek 13%-ának a lefekvési ideje is változott. Emellett a kitöltők több mint 15%-a úgy érzi, hogy az nem annyit alszik, mint a járvány kitörése előtt.

Továbbra is rossz az esti rutin.

A tavalyi kutatáshoz hasonlóan, az idei vizsgálat is rávilágít arra, mennyire helytelen az alvási rutinunk. A lefekvés előtti 30-60 percet az emberek többsége a képernyő előtt tölti.  A TV nézés és a telefon/tablet nyomkodás, a két leggyakrabban végzett tevékenység a lefekvés előtti egy órában.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ezek az elektromos eszközök mennyire megnehezíthetik elalvásunkat. A tv, tablet, vagy telefon által kibocsátott kék fény ugyanis aktiválhatja ”belső óránkat” ezáltal gátolja az álmosságért felelős melatonin hormon termelődését.

Esti rutin: Mit csinálunk az alvás előtt

Mennyi idő alatt alszunk el?

Ezek után nem meglepő, hogy az emberek 37%-ának fél óránál több időre van szüksége ahhoz, hogy álomba merüljön. Sőt a magyarok 13%-ának 1 óránál is több időbe telik, hogy elaludjon. Rosszul hangzik igaz?

Kevés alvás, komoly következmények.

A nehéz elalvás is hozzájárul ahhoz, hogy nem mi magyarok nem alszunk eleget.

A felmérés alapján a hazai lakosság több, mint 65 %-a kevesebbet alszik, mint 7 óra, és 34%-a átlagosan még 6 óránál is kevesebbet.  Ez még a tavalyi rossz eredményeket is felülmúlja, és bőven elmarad a WHO ajánlás szerinti 8 órától. Belegondolni is rossz, hogy a napi 2 óra mínusz, egy év alatt több, mint egy hónapnyi alváskiesést jelent.

Hány órát alszol éjszaka?

Ráadásul minden második magyar ember elégedetlen az alvásra fordított idő mennyiségével, tehát az emberek tisztában vannak azzal, hogy nem alszanak eleget. De vajon azzal tisztában vagyunk-e, hogy az alváshiány miatt életünkkel játszunk?

Sokat beszéltünk már arról, hogy a folyamatos kialvatlanság komoly egészségügyi károkat is okozhat. Csak, hogy néhányat említsünk: duplájára növelheti a daganatos megbetegedések kockázatát, és növeli a szív és érrendszeri problémák valószínűségét is. Ezenkívül erős kapcsolatot találtak az alváshiány, és az elhízás között is.

Nem csak egészségünknek árthatunk azzal, hogy ha nem adjuk meg szervezetünk számára a megfelelő pihenést, de az alváshiánya drasztikusan rontja a munkahelyi teljesítményt is. Gondoljunk csak arra, hogy a folyamatos aluszékonyság, bágyadtság miatt nem tudunk megfelelően teljesíteni munkahelyünkön, rosszul ítélhetünk meg dolgokat, és helytelen döntéseket hozhatunk.

Vegyük például a Csernobili atomerőmű katasztrófát, a Exxon Valdez-olajkatasztrófát, vagy Three Mile Island-i reaktorbalesetet. Mindegyik esetben a kialvatlanság is szerepet játszott a tragédiákban.

Egy másik ijesztő adat, hogy minden 5. közúti baleset, kialvatlanság miatt történik. Többek között ezen tényezők miatt kell rendkívül komolyan venni a megfelelő alvás kérdését.

Rosszul alszik, gyakran ébred a magyar

100 emberből alig 7 ember vallja azt, hogy alvásminősége kiváló. A kitöltők, több mint 64%-a nem értékeli jóra alvásminőségét.

A felmérés arra is kitért, hogy vajon mennyien alusszák át az éjszakákat hazánkban?

Az arány a tavalyi évhez hasonlóan rendkívül alacsony, mert 100 emberből csupán 6 nem ébred fel esténként. A lakosság 53%-a viszont rendszeresen felébred éjszakánként. Van viszont jó hírűnk is, ugyanis azok, akik felébrednek éjszakánként 58%-uk könnyedén vissza is tud aludni. A legtöbbször csak egy rövid kitérőre van szükség a mosdóba, és már folytatják is pihenésünket. A felébredőknek közel 37%-a viszont egy este folyamán, háromnál is több alkalommal ébred fel, és szakítja meg pihenését.

Szoktál felébredni éjszaka?

Mennyi időt töltesz ébren?

Habár a válaszadók többsége könnyedén visszaalszik, vannak, akiknek igenis gondot okoz az éjszakai ébrenlét. A nehezen visszaalvók 77%-a több mint negyedórát forgolódik az ágyban mielőtt újból álomba tud merülni. Sőt több, mint 40%-uk 30 percnél is több időt tölt ébren a megébredések alkalmával.

Nem is vagyunk kipihentek.

A sok ébredés miatt, nem is meglepő, ha fáradtan ébredünk.

A felmérésben egytől ötig terjedő skálán (teljesen fáradt – teljesen kipihent) lehetett jelölni, hogy hogy érzik magukat az emberek reggelente. A válaszadóink 27%-a fáradtan ébred reggelente. Ami még inkább elszomorító, hogy minden második ember maximum 3 napot ébred kipihenten egy héten. A fáradt reggelekhez az is hozzájárulhat, hogy a kitöltők közel 53%-a nem saját magától ébred, hanem ébresztő órára, vagy gyermeke/párja/háziállata hatására. Arra a kérdésre hogy: ki, hogyan alszik – egy gyenge közepes adható csak.

Milyen az alvásod?

Mit tehetünk?

A helyes rutinok kialakítása, és az elektronikus eszközök mellőzése lehet az első lépés, de szükség lehet némi extra segítségre is: a támogató alvási környezet kialakításában a Matrackuckó tud segíteni!  Mi több, az Aludj jól, Magyarország! Program részeként a munkáltatóknak kidolgozott kedvezményprogrammal a magyar cégek Álom munkahelyekké válhatnak!