A hideg idő beköszöntével lépéseket kell tenni, hogy az ágyunk ugyan azt a komfortérzetet tudja nyújtani az alváshoz, mint azt más évszakokban tenné. Vannak persze olyan olimpiai bajnok alvók, akiknek teljesen mindegy, hogy milyen körülmények között alszanak, semmi nem fogja befolyásolni őket a pihenésben. Sajnos ezt a fajta szuperképességet nem birtokolja mindenki. Akik nem, azoknak segítségére lehet e blogbejegyzés abban, hogy megkönnyítse saját dolgukat.

Tél és az alvás

A hőmérséklet, egy kényes kérdés. Ezzel a témával kapcsolatban, főleg ha  a párunk másra vágyik, mint mi. Azoknak a pároknak, akiknek hasonló a hőérzetük, szerencséjük van, de nem ez a megszokott. Az egyik félnek mindig melege van, a másik pedig megakar fagyni. Emellett pedig a fűtésen is spórolni szeretnétek? Az esti órákban teheted meg ezt a leginkább.

Napközben, ha otthon vagy, a 20-23°C fok szokott az ideális lenni a legtöbb embernek. A hálószobában elalvás előtt érdemes 20-21 fokot elérni, majd ha tudod szabályozni, állítsd be, hogy alváshoz 19 fok legyen.

Ez azért jó, mert kellemesen kipihened magad, ez a testednek a kívánsága. Nem fogsz izzadni (amitől egyébként meg tudsz fázni egyébként), nem ébredsz fel többször, kipihenten fogsz ébredni.

19°C? Abban megfagyok!

A szervezetedhez hasonlóan, érdemes egy kicsit felkészíteni az ágyadat a télre.

  • Vedd elő a melegebb matracvédődet, ha nincs akkor érdemes beszerezni egyet.
  • Porszívózd ki a matracodat
  • Vedd elő a téli(vastagabb) paplanodat
  • Húzz pizsamát!(sokan szeretnek meztelenül aludni)
  • A fázósabbak egy polár plédet is tehetnek a paplanra. (Ez leszigeteli a hőt)
  • A lábfej szokott fázni, húzz zoknit!
  • Ha nem vagy allergiás a gyapjúra, akkor célszerű egy paplan+derékalj kombinációt beszerezni.
  • Flanel, vagy frottír lepedőt kell felhúzni
  • Ágyneműhuzatból is a flanelt ajánlom. (Olyan meleg, mint egy kályha.)

Nem kell mindenben egyformát!

A bejegyzés elején írtam arról, hogy a pároknak gyakran eltér a hőérzetük. Ezért nem szabad ráerőltetni a másikra, hogy azokat az alváskiegészítőket válasszon, mint mi. Kérdezd meg, hogy jó-e neki a vékonyabb nyári takaró. Egyébként az ágy ,,téliesítése” egy jó kis közös program is lehet. Kiválasztani a megfelelő textíliákat, kiegészítőket, elpakolni a másik szériákat.

Végezetül

Nem feltétlenül kell többet költeni a fűtésre, főleg, ha aludni térsz. A hálószoba pont az a terület, ahol jó a hűvös. Elég pár apróbb lépést kiválasztanod és máris megoldottad az esetleges fázás lehetőségét.