Egy ideje már nem vagyunk egyedül, soha, sehol, mert mindig a kezünkben van az okostelefonunk. E-mailek, üzenetek hada, non-stop zúdul ránk. Nem is lenne ezzel probléma, ha csak napközben történne így, de este amikor pihennünk kéne, és elbúcsúztatni a napot, szinte bűn telefont vinni az ágyba. Számos negatív és egészségkárisító hatása van ezen rossz szokásunknak. Az elalvás előtti utolsó óránkat már nem szabadna mobilozással, és tévézéssel tölteni. Lentebb kifejtjük, hogy miért.
Ne vidd a telefont az ágyba!
Tudjuk, hogy rossz és káros, mégis csináljuk. Sokan a párna alá teszik, úgy alszanak. Ha megkérdezünk pár alanyt, hogy miért teszi ezt magával? Azt válaszolják, hogy a telefon óraként, ébresztőóraként funkcionál. Azért, hogy reggel ne kelljen messzire menni érte, amikor ébreszt, minél közelebb tartják az ágyhoz. Ami szintén egy nagyon rossz szokás, hiszen a mikroalvások, szundik többet ártanak, mint használnak, mert becsapod vele saját magadat, és a testedet.
Vannak akik azt vallják, hogy zavarja őket, ha értesítés, vagy üzenet jön, és nem tudnak rá azonnal reagálni, vagy elolvasni azt. Pedig ezek megvárnak minket reggelig. Némítsuk le az értesítéseket, ha valakivel valami baj történik, telefonon fel tudnak hívni minket.
A zenehallgatás is egy indok arra, hogy miért telefonozunk az ágyban. Sokan csak zenére tudnak ellazulni, vagy elaludni. Nekik remek alternatívát jelenthet, a mára már elérhető áron megvásárolható bluetooth fülhallgató.
Miután kifogytunk a kifogások elemzéséből, vegyük számba, hogy miért kellene változtatunk ezen a rossz szokásunkon, azaz száműzzük az okostelefont az ágyból:
- Először is tele van baktériummal és vírussal. Egész nap fogdosod, mindenhol lerakod, biztos vagyok benne, hogy nem takarítod meg a nap végén, igaz? Azt a sok láthatatlan koszt mind beviszed a tiszta ágyadba. Ha megnéznéd UV-fény alatt, többé nem tennéd be a párnád mellé. Ugye nem szeretnél pattanásos arccal ébredni?
- Alvási nehézségeket okozhat: Minden elektromos kütyü, vagyis minden, aminek képernyője van, megzavarhatja a testünket és emiatt rosszul is aludhatunk. Egy bizonyos hormon, a melatonin felelős azért, hogy a kellő időpontban álmosak legyünk. Ennek a hormonnak talán az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy csak sötétben termelődik. Amennyiben elalvás előtt sokat bámuljuk a monitort, akkor az abból érkező kék fény miatt a hormonháztartásunk fel is borulhat, mivel a szervezetünk úgy érzékeli, hogy világos van, ezért még nem kell aludni.
- Sugárzást bocsájt ki magából. Egyes kutatási eredmények szerint a mobilok erős sugárzása felelhet egyes daganatos megbetegedések megjelenéséért. Érdemes minimalizálni ezt a kockázatot.
- Tűzveszélyes. Pár éve lehetett hallani, hogy az egyik leghíresebb telefongyártó cég készülékei annyira felmelegedtek, túlmelegedtek, hogy több telefonjuk is felrobbant. Egyébként ez bármilyen elektronikai eszközzel előfordulhat, szóval érdemes száműzni őket az ágyunk közeléből.
- Rongálja a szemedet: Egy angol orvosi lapban, a New England Journal of Medicine-ben fellelhető egy cikk, amely bebizonyította, hogy a telefonból érkező fény akár átmeneti vakságot is okozhat. Ez inkább azoknál jellemző, akik, lefekvés után az ágyban is használják a telefont. Az egészséges alváshoz csend kell, és sötétség. A fény ébrenlétre sarkall minket. Biztos te is tapasztaltad már, hogy olvastál valamit a képernyőn, és karikákat láttál egy idő után.
A rohanó világunk legnagyobb hátránya, hogy az információ állandóan szalad, rohan. Az online világ teljesen beszippantott minket, ezért jót is fog tenni, ha kicsit leszabályozzuk a mobilhasználatunkat. Fontos, hogy az értesítéseket is kapcsoljuk ki. Jó hatással lesz a párkapcsoltunkra is, hiszen újra a párunké lesz a figyelmünk.
к чему снится стоять на песке как разобрать шкаф
для переезда, как разобрать шкаф из дсп расчет числа гуа дома, фен-шуй
гуа рассчитать карты таро шут с другими картами противостояние марса дата 2023, противостояние марса 2024
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
Thank you for your sharing. I am worried that I lack creative ideas. It is your article that makes me full of hope. Thank you. But, I have a question, can you help me?
acheter des médicaments sans ordonnance orifarm
Deventer médicaments en vente directe
Acheter médicaments en ligne avec livraison discrète en Belgique Elisium Espinal aankoop van medicijnen in Martinique