Életünk során fokozatosan csökken alvási igényünk. Az újszülött akár 19 órát is alszik a nap folyamán, 14-et biztosan, ugyanis ennyire mindenképpen szüksége van 3 hónapos koráig. Ez a szám fokozatosan csökken és csak fiatal felnőtt korunkban érjük el a sokat hangoztatott 8 órányi alvási szükségletet. 26-64 éves korunk között 7-9 óra az átlagos alvási szükséglet, majd 65 éves korunk után 7-8 órára csökken ez a szám. Sokan azonban nem tudnak végigaludni ennyi időt.

A fekhely minőségével meghosszabbíthatjuk az alvást

40 éves korunk után már mindannyiunk életében megjelennek a különböző egészségügyi kihívások, problémák, amelyek természetesen alvási szokásainkra és az alvás minőségére is kihatnak. Ahogy telik az idő, egyre gyakrabban kell felkelnünk a mosdóba vagy éppen vizet inni. A gyógyszereknek is lehet olyan hatásuk, hogy éjszaka felébredünk. Nagyon fontos lehet fekhelyünk minősége ebben a helyzetben, hiszen az amúgy is éberebb alvás kényelmetlen ágyon még gyötrelmesebb. Az idősebb generáció életminősége gyakorlatilag a minőségi pihenésen múlik: így tud regenerálódni a napközben megterhelt szervezet.

Egészségügyi problémák esetén speciális matrac

Ízületi és porckopásos panaszok – szinte minden idősebb embert érintenek ezek a problémák. Ilyen állapotban szükség van olyan alátámasztásra az alváshoz, amely megkíméli az ízületeket és a nyomásérzékeny részeket. A memóriahabos matrac megfelelően kényelmesebb fekvést biztosít és biztonságos mozgást tesz lehetővé, mint például a rugós matracok.

Magasabb ágyról könnyebb leszállni

A matrac magassága és az ágy magassága is megkönnyítheti az idősebbek felkelését. Amennyiben leszálláskor a térdhajlat 90°-os vagy annál is nagyobb szöget zár be, nem kell erőlködni a felállásnál, így kevésbé balesetveszélyes. Érdemes úgy választani matracot és ágykeretet, hogy a saját magasságunkhoz és a hely adottságaihoz egyaránt passzoljon. Ha szükséges, az ágy mellé kapaszkodót is lehet szerelni, hogy könnyebben felhúzhassuk magunkat. Gerincbetegek számára a könyöktámaszos, oldalfekvésből indított felkelés javasolt és általánosságban elmondható, hogy kerülni kell a hirtelen mozdulatokat.

Duplát csak azonos igényekre

Franciaágyba duplamatracot csak akkor válasszunk, ha társunknak is hasonló a testsúlya, alvási szokásai és alvásigénye van. Egyébként az osztott fekhely javasolt, mert így elkerülhetjük a kellemetlenségeket. Például a memóriahabos matrac 50-120 kg között ideális választás lehet, de keménysége szempontjából már lehetnek különbségek köztünk, ezért érdemes szakember tanácsát kérni. Profi matracszaküzletben ki is lehet próbálni a matracokat, ne habozzunk hát elheveredni kicsit az ágyon, hogy kiderüljön, milyen matrac való nekünk!